© Plotter Service Kft. (2015)

A körültekintő választás

Miért pont grammban adjuk meg a fóliavágó plottereknél a késnyomást?


Sokszor felmerül betanítás közben a vágókés helyes beállításánál a késnyomás kérdése. A helyes beállításhoz a grammban ikfejezett késnyomás és a vágókés a tokmányból való kállását kell helyesen megállapítani. De ilyenkor mindíg előkerül a történet, hogy hogyan alakult ez ki:


Az első fóliavágó gépet a Gerber fejlesztette ki 1984-ben. Ebből a gépből 1 db az amerikai ipertörténeti múeumban is ki van állítva. Ezek a gépek 38-as perforált szélű fóliára dolgoztak. Erre azért volt szükség, mert a pontos fóliatovábbítást nem tudták máshogy megoldani. A példát a leporellóból vették, amit még a mai napon is használnak számlázásra ott, ahol nagy mennyiségű szöveges információ, pontos nyomtatására van szükség. Ezek a perforált fóliák kezdetben csak a 3M-től voltak beszerezhetőóek (A 3M nevében a 3-as az árszorzó.:)). A kezdeti vágógéprk még forgatták a kés így állították irányba. Erről majd egy másik írásban.

Most nézzük a késnyomást: az első gépek úgy működtek, hogy a kés fölött volt egy rúd amelyre súlyokat kellett rakni (mint a hentesnél) és így préseltük a kést a fóliához. Valjuk be ez az egyszerű mechanikus módszer nagyon jó volt. A problémát csak az jelentett, hogy egyre nagyobb tömeget kellett mozgatni az anyag felett. A képen Gerber Super Sprint gép látható.

Látjuk, hogy a gép hátulján még kultúrált tárolót is kialakítottak a súlyoknak.





A következő Gerber gép már egy egyszerű rugós lenyomással tartotta a kés a fólián itt egy tekerhető feszítés és egy skála oldotta meg a beállítást.








A nagy lépést a beállításban az elektromágneses lehúzás jelentette. Kezdetben ennek erősségét egy tolópotméterrel oldották, erre példa a Roland első vágógépe a PNC-1000,  meg majd a menüből lehet állítani a késnyomás értékét. Azomban a mértékegység megmaradt a gramm.